Posts by LanQiren

    Lütyő: Utóbbi nem rémlik nekem, ettől még lehet, hogy így volt :)

    Viszont most a maximum 12 óra lesz (nyilván ha alapból rövidebb lenne, akkor rövidebb lesz), amíg épül a következő szint. Ezt kezelhetjük tényként

    Nekem is úgy rémlik, hogy az előző összevonáskor gyorsítottak a fejlesztési időkön.

    Én is így emlékszem. Azt viszont nem tudom, most mi lesz a vége, jelenleg 12 óra a maximum idő. Reméljük, ez a végső.

    de ez a "tiltsuk ki Gro-t" egondolkoztatott.. :D támogatok minden jó ötletet ;)

    Hmm.... Ne már! Ez nem jó ötlet kicsit se! Ha kitiltom, nem tud dolgozni!


    Egyébként igen, úgy tűnik, marad a játékban összekötős rendszer az IP megosztáshoz. Ha mégsem, az még nem derült ki, és ha kiderül is, majd az összevonás után zaklassátok vele a Team-et, előre úgysem tudja bejegyezni, és nem káptalan a feje a tagjainak.

    Hát nem tom hol a sok GO. De megyek, megkeresem őket. Ami a Team tagjait illeti, nem, ott, ahol dogoznak, továbbra se játszanak. Így én jelenleg már egy magyar szerveren se hosszú idő óta. De én is szeretném, ha 2-3 GO lenne egy szerveren. Küldd hozzám, aki ingyen bevállalja a sok köpködéssel együtt a melót, és csinálja is. Olyat küldj, aki nem azért jön, mert azt hiszi, tilthatja az ellenfeleit, játék közben többet lát majd róluk, és azt sem hiszi, hogy haszna lesz belőle.

    Mert sajna, akik ezért jönnek, sose maradnak. Nem jön be.

    Szóval aki ezt elengedte, csak segíteni szeretné a problémák megoldását, azt légyszi, mind küldd hozzám!

    Tudom, nem a Magyar Team hibája ez, nem rajtatok múlik! Nem is Titeket szóltam le posztommal.

    Csak annyi kérésem van - ha még nem tettétek - kérlek, jelezzétek a GF felé, ha nem akar rengeteg magyar játékost elveszíteni (többségük emiatt abbahagyja a játékot végleg :S ) ,ezáltal lábon lőni saját magát és a magyar ikariam-ot is, gondolkodjanak el kicsit, és hozzanak létre valami opciót az új szerverek kicsiny pontos lakóinak, hogy ne kelljen az öreg szerverekre kerülve farmként végezniük - vagy ezt elkerülendő töröljék magukat végleg a játékból....!


    Arról nem is beszélve, hogy aki meg sok-sok ambróval húzta fel az accjait új szervereken, hogy haladjon, most meg kidobhatja a kukába mindezt, mivel semmit sem ért el ezzel...Őket ki kártalanítja?! Azért a sok feleslegesen beleölt ambróért??

    Jeleztük ezt is már korábban, és javaslatokat is tettünk fiatalabb szerverek megtartására. Egyelőre nincs válasz, de reménykedünk. :)

    Köszönjük a kedves szavakat! :)

    Igen, ez a kérdés már bennünk is felmerült. Kizártnak érzem, hogy mindet az egy angol szerverre tudják vonni. De az összevonás sem érint mindenkit. Minden esetre bárhány ország is megy az angol warra, ott lehet számítani zsúfoltságra. :)

    Kérdésedre válaszolva: ha van egy ilyen áthelyezési lehetőség( tudjuk van) és esetleg régebbi játékostársad tájékoztattad szerverösszevonás jön és lehet nem lesz dögunalmas a dolog,ez a legjobb mód,hogy külön lobbyn játszani tudjon. Nem sokan élnénk vele a szöviben,csak úgy 15en. Az ő véleményüket is továbbítom,ha már beregeltem.

    Ahogy mondtam is már nem sürgős,kivárom.

    Örülök, hogy nálunk többet tudsz ismét. Nos, ha a haverod, aki ilyen infokat oszt meg veled, valóban a nemzetközi team bármely tagja, küldd már hozzám, hogy nekem is meséljen. Ugyanis a GF-nek, ha akarja, nyilván van ilyen lehetősége. Nekünk nincs.

    Egyébként valóban felmerült, hogy ha egy személy egy accountot birtokolhat, akkor a lehetőséget megadják a lobbyk szétválasztására, amennyiben családok tagjai szeretnének szétválni. Bár eleve szabálytalan, hogy egy család több tagja egy lobbyban legyen, de ezt hagyjuk is.


    A jelen helyzet azonban az, hogy a GF a játékosok visszajelzései alapján úgy döntött, hogy engedélyezi a 10+1 account/ szerver megtartását. Ennél többet nem. Így viszont a lobby kérdés jelenleg nem aktuális.


    Összekevered a teamet a GF-fel. A játék nem a mienk, nem mi döntünk, és bár igyekszünk segíteni, ez itt minden félreértés ellenére NEM a munkánk. A munkánk az, amiért pénzt kapunk, és élünk belőle. Ehhez a GF-nek nincs köze, így bár vállaltuk, hogy segítünk, és amennyire lehetőségünk van, meg is tesszük, kezdem unni a folyamatos lekezelő hangot, ugyanis a team egyik tagja sem kisinas.


    A GF jelenleg óráról órára változtat a játékosok visszajelzései alapján. Ha végleges tervei lesznek, és azt közölte velünk, azt is olvasni fogod.

    De ha a haverod hamarabb tájékoztat, mint minket, ismét kérlek, küldd már hozzám!


    Köszike!

    Kedves Coolock!


    Valószínűtlen, hogy frissebb infod van, mint nekünk. Igen, ez az opció is felmerült. A jelen állás szerint megmagyaráznád, mi szükség is lenne rá, hogy lobbykba helyezzék az accountokat?

    Köszönjük a segíteni akarást, de hidd el, valamivel nagyobb a rálátásunk a helyzetre. A hőzöngés pedig elég keveset segít.

    Csak az áttelepülők kalózpontjait nullázzák le vagy a célszerveren játszókét is????

    Remélem, hogy a lenullázás etapzárást jelent, ha korábban is. De csak tipp, válasz még nem jött rá. Viszont őszintén remélem, hogy igazam van. Minden esetre jeleztük ezt a kérdést is.



    Sajnos egyelőre ebben is csak a régi összevonásra tudok asszociálni, ott sajnos újra kellett alapítani a szövetségeket. De a kérdést továbbítottuk, hátha időben kitalálnak jobb megoldást.

    Az első hullámban idehaza, távol az iskolától lettem koronás. Megismerkedtem a lélegeztetővel. Izgalmas napok voltak, a kórteremben nem mindenki élte túl.

    Most éppen a csoportjaim kétharmada karanténban. Oktatok online is meg nem online is.

    De én most negatív vagyok, szóval vidáman a csatasorban.


    És jahm, itt is van két macskaállat. Wen Qing cica mostanában minden éjjel ragaszkodik hozzá, hogy megmossa a homlokomat, és közelről doromboljon a fejembe.


    Kérek egy mézes málnát!

    Rendben. Talán én is feszültebb vagyok a szövink dolgai miatt,Ti meg a team dolgok miatt. Bocs Sipka

    Részemről lezárva. Jó munkát

    Én is elég feszült vagyok. Sipka akkor is csatasorban küzdött értetek, mikor a lobby átállásnál senki mást nem érdekelt a sorsotok, csak a jelenlegi két admint és engem. Igazad van, én sem hasonlítgatnám máshoz egyiküket sem. Bár a jelenlegi team egyik tagját sem.

    A bányában néha magyarul sem értenek a törpék. Lehet nekem is a kínaival kellene próbálkoznom? :/


    A 4-5. kötet?! Nos....hmm......;)

    Egyébként a könyv segít megérteni a sorozat néhány elemét. Szóval azt hiszem azt is újranézem.


    Hát nézd! Áprilisban becsekkoltam egy online kínai tanfolyamra, júliusban letettem az 1-es szintű nyelvvizsgát 98%-ra. A sori megtanított egy csomó dologra, amit a többiek nem tudtak még. Oké, WW nevű SGO-nkat kivéve, ő 100%-ra nyomta le a vizsgát. Decemberre valószínűleg menne a 2-es, de nem 100%-osra, szóval várok márciusig.

    Minap rám írt egy elborult elméjű rajongó kínaiul, és meg akart győzni, hogy ő Wang Yibo. Nem hittem neki, de már élveztem, hogy ezt kínaiul mondom el neki a cheten.

    És igen, a könyv sokat segít, bár a jellemek a sorozatban azért visszafogottabbak, különösen, ami Wei Wuxiant illeti.

    A végét kicsit megkeverte a cenzúra, mert szerintük nem maradhattak együtt, de a japánok sorrendbe rakták a jeleneteket, nekik köszönhetően tudjuk, a vége főcím eredetileg a a vízesésnél szólal meg, ahol kettesben állnak, és úgy is maradnak. Eszében nincs Wei Wuxiannak elhúzni, nem evett meszet. :) A könyvben ez legalább egyértelmű :D


    Na jó, ma jöhet egy Császár mosolya. A csapos tudja, hogy szeretem. :D


    Már teljesen kikupálódtam kultivátor fronton (film (50 rész), rajzfilm (3. évad 3. részig), könyv (mind az 5 kötet) kivégezve).

    A donghua (rajzfilm) erősen át van írva, néhol azt se tudtam, miről beszélnek. De nálam is kipipálva a 3. évad is. A könyv 4-5. kötetét rejtegetem a lányom elől, még fiatal hozzá. Inkább nem meséltem el neki, miről szól. De ilyen ez, az ember megnéz pár részt a soriból, és mindent olvasni/látni akar. Viszont ennek köszönhetően már kezdek egészen jól beszélni kínaiul. :D


    Kérek egy teát, most mellőzöm az alkoholt.

    Wei Wuxian, csak óvatosan. Ne feledd a Lan szabályok tiltják mind az alkohol behozatalát, mind a megivását :D de talán Shufu ezúttal megbocsájtja neked, mert a Császár Mosolya tényleg jó :D

    Wendégem wagy egy üvegre.

    Természetesen elnézem, mivel én is kapok. A sötétkék, felhőmintás teáskészletben kérem! A Lan színt csak kivételesen fogom használni a fórumon, mert kiégeti a szememet, de most kipróbáltam, így marad.

    Kérek még két üveg Császár mosolyát, gyorsan fogy! És Sipit is szeretném meghívni egyre!

    Azt hiszem, van egy kis félreértés. A játék nem a magyar Team-é, így az nem mindenható, és nem is teheti, amit akar.

    Az, hogy szerinted valami csalás, nem jelenti, hogy bárkit kirakhatsz vagy kirakathatsz, csak mert nem tetszik a képe. Olvasd el a játékszabályokat, a Felhasználási feltételeket, aztán ha bizonyítani tudod, hogy valaki ezt megszegi, szólj.

    Ami a GO munkát illeti, aki fizetésért jönne, annak rossz hírem van. Baráti társaságot tudunk adni, jó hangulatot tudunk adni, fizetést nem. Mi sem kapunk. Tehát ezért semmiképpen ne gyere! Ja, azt se ígérem, hogy bárkit, akit szeretnél, hangulatod szerint tilthatsz majd. A GO munka NEM erről szól.

    Aki nem akar jönni, annak nem kell leírnia rendszeresen, hogy nem akar jönni. Remek megoldás rá, ha nem jön. Ennyi.

    Amit őszinte szívvel kérnék, azt se akarja senki megmagyarázni, mit kellene látnom. Az a rossz hírem van, hogy mi akartunk jönni, vagyunk, látunk mind a két szemünkkel, és minden tisztelettel közlöm, ez meg a mi döntésünk.


    Kérek egy extra erős feketét habbal!

    Ha úgy érzitek, sürgős, a jegy a leggyorsabb módja, hogy megtaláljatok minket. De amellett ne felejtsetek jelenteni a megfelelő gombbal is.

    Minden esetre türelmet kérek. Akik vállalták ezt a munkát, teszik a dolgukat, de kevesen vannak sok szerverre. Ez itt a reklám helye. Kellően csapatszellemű, ikariamszerető csapattagok jelentkezését várjuk.


    Várakozás közben iszom egy mojitot.

    Tisztelt aktív Team tagok!

    Megtaláltak egy kérdéssel, amit közvetítek. (bár utálok postás lenni)

    Szóval a játékon belüli jelentések működnek? Van az az agorás baromság, ahol egymást szokták a zemberek méregetni, arról lenne szó, meg a profilokban elhelyezett irományok.

    A Team most állt fel, még nézi át a dolgokat, de igen, a jelentések már működnek. Ha toltok hozzá egy nullás jegyet, akkor tán gyorsabban észrevesszük, marha sok a szerver. De igyekszünk minden formában gyorsak lenni.


    Kérek egy limonádét!