Kocsma?

  • Ööö valóban nem bántottunk Marqadam - nem is lett említve VIP szerintem...


    Multikkal kapcsolatban sem... Itt Boxer kiépített , rendszerbe állított és rendszeresen használt multi seregéről volt szó.

    Amivel még dicsekszik is... tudod betámad szigeten belül (olyan időpontban amit nem is tudom, kora hajnalnak vagy késő éjjelnek lehetne-e nevezni? Majd elpályázik - a tp-t szétosztja az arany nagy részét szintén - aztán úsztatja a többit és ezt adja elő mint valami nagy játékot.

    Kalózzal feltömi magát - fellengzős levelekben kinyilatkoztatja kinek engedi meg hogy bejusson és kinek nem.

    Arról a multi seregről beszélek amik a normál játékot szétzúzzák - illetve most ez ellen teszünk páran ellenlépéseket. Olyanok akiket ez sértett , akiket szintén be kívánt szabályozni Boxer, akiknek levelet írt, akiket támadott... Gyakorlatilag befenyegette a teljes maci szövetséget - cserébe beígértem: minden várost támadni fogunk, ahonnan ő ellenünk fenekedik. Én legalábbis így teszek majd.


    Bevédjük akiket Boxer befenyeget, szinten tartjuk az aranyát és tp-jét - lefosztom a multijait is, meg a spanjait. Nem kell bizonyítanom a multit - látom és más is látja ki kivel van 1-1 szigeten. Én is tudnék 4-5 IP címről játszani - és hozzá 10 multit regizni. DE számomra ez nem pálya. Nincs is multim - nem élvezném megmondom őszintén.


    Na most. Mindezt nem méregből teszem - játszanék én szép csatározásokat is - csak egyfajta rutinból. DE hát ez jut mostanság - aztán meglátjuk mi lesz belőle így. Közben építkezek is, nézegetem merre van nagyobb támadás - remélem lesz 1-2 szép csata (ha már Boxerrel ez nem megy)

  • Nem a fórumon bántotok :P


    Nem, az egész értelmes beszélgetés úgy kezdődött, hogy elpanaszoltam, mindenféle potenciálisan nem teljesen szabályosan játszó játékos, akit ti hívtatok a szerverre, leszed engem kalózban(ez a bántás), erre ti azzal jöttök, hogy Boxer így, meg Boxer úgy.


    Most mit mondjak?

    Csigabiga


    Nem is rólam van szó. Nem is a szövimről. Meg se kéne szólalnom, micsoda egyetértés lenne :P A jó macik legendák pokolfajzatok elzavarnak a fórumról mindenkit, aki szerint az oldalukon nincs minden rendben :) Mondjuk engem nem egyszerű felidegesíteni azt meg kell hagyni :D


    Na, még valami... elfelejtettem :(


    Kérek egy kakaót

  • Pff...mert kitudott szedni valaki az mindjárt azt is jelenti,hogy potenciálisan nem szabályosan játszik? Hmmm...vagyis ez azt jelentené,hogy téged jelen szabályok keretei közt nem igen lehetne kiszedni...vagyis te magad sem játszol szabályosan?


    Meg úgy egyébként is...a szerver neve továbbra is W A R.

    Akkor miért megy folyamatosan a sírás felőled? Leszedtek,pont. Engem is támadt párszor Hóhér. És?


    Ahj,ilyenkor annyira frusztrál,hogy már megint olyan vitába mentem bele aminek az alapja Marqadam...se eleje,se vége,se értelme.

  • Te valamit félreértesz :P


    Eszem ágában sincs megnyerni semmilyen vitát, vagy bármi. Csak úgy írok dolgokat, mert szórakoztat.


    Természetesen engem szabályosan is ki lehet szedni 200k-nál nagyobb erőm nem volt sosem(asszem)
    Bár most kb 30 van van(nem 30 000)


    halacska alakú gumicukor


    kérek sört

  • Most komolyan... pötyögteted a kalózt és minimál erő mellett elviszi valaki a pontodat és már macizás, szabálytalanság, ti hívtátok ide kezdetű mondatokra kell válaszolnunk és rámutatni merre vannak az igazi visszásságok:?:


    A szabálytalan játékot tessék jelenteni :!:


    Az, hogy valaki borsot tör az orrotok alá még nem jelenti azt, hogy a macik hívták ide... Elmondtuk: nekünk is töri - csak nem prüszkölünk annyit itt érte. Úgy látszik, nektek többet árt - vagy legalábbis rosszabbul viselitek. Hóhérral kapcsolatban részletesen leírtam - gondolom körbe is járta már a szervert - levélben a történetét, nem akarom már ezt folytatni.?(


    Boxert nem csak a Te felvetéseidre válaszul hoztuk itt fel. Amúgy ő szokott néha vipezni - miszerint majd (ha) jöttök egyszer velük együtt akkor aztán hűha...

    HMM

    HA... ez nagyon jó :D


    Hóhérral kapcsolatban még csak annyit - ambrókirály vs multikirály kalóz háború robbant ki. :cursing:

    HA bárkinek könnyebb ezt elviselni, akkor jahh én hoztam ide Hóhért (bár nem tudom pontosan, azt hogyan kell....) :/


    Kávét így hajnalban...

  • Mégis hogyan hoztad volna?


    Felkaptad a hátadra, és hoztad, aztán annyi :P

    Hozzám nem ugyan jutott el a levél amúgy - na nekem mindegy is, majd valami lesz.

  • Ja hát ha nem tudsz semmit akkor köszönjük a rendkívül szórakoztató tippeket ;)

    ÉS

    Remélem sikerült kitárgyalni ezt a témát is :?:


    A továbbiakban is szívesen válaszolunk minden - képtelen - felvetésre...^^


    Igyál egy kakaót - és fogd rá a nyuszira!

    Bármely mást meg a medvére :*

  • Uhh az előbb nem fizettem

    Itt hagynám az aprómat... kicsit vizes is, mert úsztatásból maradt....

    Csata a(z) Ond városért

    (24.06.2019 13:24:37)

    Opimaci[Bears] innen: Megy a medve

    vs

    Boxer[-HM-] innen: Ond


    ---------------------------------------------------------------------------------------------

    Gőzóriás..............................500(-0) - .............................................

    Gyrokopter............................120(-0) - .............................................

    Ágyú...................................18(-0) - .............................................

    ............................................. - Fal.....................................4(-3)

    ---------------------------------------------------------------------------------------------

    Tábornokok..................................0 - Tábornokok..................................0

    Támadó pontok...............................0 - Védelmi pontok..............................0

    Elszenvedett sérülés........................0 - Elszenvedett sérülés........................0

    Sérülés százalék...........................0% - Sérülés százalék...........................0%

    ---------------------------------------------------------------------------------------------

    Nyertesek: Opimaci[Bears]

    Vesztesek: Boxer[-HM-]

    A(z) Ond város ki lett fosztva Opimaci[Bears] által. A következő nyersanyagokat vitte el: 41,803 Arany

    A támadók nyerték a csatát mert áttörték a falat és a védőknek nem volt egységük amikkel bezárhatták volna a rést.

  • Nem nem nem, ne gondoljátok, hogy nem tudok semmit :P


    Lekémkedtem az üzeneteket!


    Haha

    Olyan tanácsot kaptam, hogy az etapban inkább ne kalózkodjak - igazat megvallva nem is terveztem, csak gondoltam kihasználom a kiváló alkalmat értelmes dolgok írására :P


    Szerintem Zozó Bá gyűjti a pontokat Alphahóhérnak


    Kérek sört, nem fogom semmilyen nyuszira, nem olyan, hogy az éjjel közepén megtámadjak másokat :)


    A Kill Bill talán a kedvenc filmem :P

  • Szerintem ki kellene próbálni - elvinni Zozó bá(csi) pontjait és aztán majd Alphahóhér elviszi a merésztől (meg a környékéről) :evil:


    Én sem kalózkodom

    Mert tőlem elviszi Boxer - lefosztom érte

    Elviszi Zlatorof - lefosztom érte

    ÉS

    Elviszi Alpha - lefosztom érte :D


    A végén meg meglátjuk - hátha bejutok egy kevés ponttal...


    Erről jut eszembe: Két katica beszélget... Nos. sikerült a felvételid a főiskolára?

    Hülye vagy??? 7 ponttal?

  • Itt már mindenki kalózkodik - elviszik a szegények összenyomkodott kis pöttykupacait is ;(


    Brum-brum Brúnó 25.06.2019 17:44 Vereség! Zoli játékos Polisz városából indult kalózok rajtaütöttek a Kalóz erődödön. A rajtaütés során 0 Zsákmány pontot vesztettél. Az ellenséges kalózhajó már úton van hazafelé.
    Megy a medve 25.06.2019 17:41 Vereség! Boxer játékos Ond városából indult kalózok rajtaütöttek a Kalóz erődödön. A rajtaütés során 2992 Zsákmány pontot vesztettél. Az ellenséges kalózhajó már úton van hazafelé.
    Megy a medve 25.06.2019 17:39 A kalózaid visszatértek a küldetésről, zsákmányuk: 115 capturePoints_small.png és 40 icon_gold_small.png .
  • Szép estét!


    Sajnos épp akkor merészeltem támadni, amikor nem volt online...ki kellett volna zászlóznom pár kör után, de nem bírtam magamon uralkodni. :(

    Szégyen és gyalázat.


    Be kellett térnem a kocsmába, hogy borba fojtsam a bánatom.


    Tengeri csata közel Elizabeth városhoz
    (27.06.2019 23:23:29)
    Vin Mod[-HM-] innen: Kő -2-, Elizabeth, Foltos, ToBear is Human
    vs
    Meliodas[-LND-] innen: Elizabeth

    ---------------------------------------------------------------------------------------------
    Törő-hajó............................120(-61) - Törő-hajó.............................0(-340)
    Lánghajó..............................4(-181) - Lánghajó..............................0(-144)
    Ágyú Hajó..............................84(-0) - Ágyú Hajó..............................0(-84)
    Gőzkos................................78(-12) - Gőzkos.................................0(-45)
    Rakétás hajó..........................42(-56) - Rakétás hajó..........................16(-74)
    Lapátkerekes gyorshajó.................90(-0) - Lapátkerekes gyorshajó................120(-0)
    Léghajó hordozó........................30(-0) - Léghajó hordozó........................30(-2)
    Úszó bázis.............................50(-0) - Úszó bázis.............................20(-0)
    ---------------------------------------------------------------------------------------------
    Tábornokok............................-3283.2 - Tábornokok............................-7682.4
    Támadó pontok...........................19206 - Védelmi pontok...........................8208
    Elszenvedett sérülés...................164160 - Elszenvedett sérülés...................384120
    Sérülés százalék..........................29% - Sérülés százalék..........................71%
    ---------------------------------------------------------------------------------------------

    Nyertesek: Vin Mod[-HM-]

    Vesztesek: Meliodas[-LND-]
  • Nekem is volt valami ilyesmi - kicsit szedett vedettebb - flottácskám

    Az is oda lett - általad :)


    Ez van - láttam telón de azon nem szeretek nyomkodva csatázni

    Oda lettek a ladikok nálam is :D


    Fizetem a borod - mert az előző poszt nem bántó de kellően csípkelődő és van benne humor is

    Majdnem lájkoltam - de hát a barátom aki elszenvedte ne értse félre...

    Majd építünk másikat - oszt visszavágunk ;)


    Állom az italát a következő betérőknek

    HA elfogadják itt Boxer aranyát...8o

  • És most jobban érzed magad h kiraktad? :D

    Am le akartam lécelni a szigetről...csak bealudtam előtte. Mondjuk ahhoz kepest milyen volt a flottám,kohó nélkül, a 29-71es arány nem olyan jó

  • Sajnálom Jon, most csak ennyire futotta :(


    Opi, őszintén várom, hogy legyen valami tengeren, mert lassan ott tartok, hogy átállok szárazra, ott legalább van célpont.

    Alig van, aki flottát tart...

  • Készítsek egy flottát? Ha gondolod zúzhatunk - most éppen egymás ellen...

    CSAK

    Nem akarok én menni - mert Boxerre figyelgetek (nehogy megint bedurvuljon,,)

    Fenyítené a társaimat - ezért feddésben részesítem

    Jajj meg is nézem van-e aranya amiből fizethetnék itt egy kávét

    ÉS

    Sört a Népnek!

  • Nincs Boxer arany - úszik (mint általában)...

    Nos, akkor Zlatorog aranyával fizetek - ő is kihúzta a gyufát ugyanis...


    A(z) Komló város ki lett fosztva Opimaci[Bears] által. A következő nyersanyagokat vitte el:

    • 108,549 Arany

    Még egy kávét

    ÉS

    Sört a Népnek!

  • Ma este békés vagyok nem direkt támadom a macikat, csak atomanti engem hasonlított egy kis csírához(biztos a folyadékigény miatt) aztán hozzátok menekült :P

  • Engem a zenészek vezére támad - amint van nála legalább 3 zenész meg 2-3 vámpír (akik nekem esnek)

    Akkor hoz ő is egy dárdást - elég menő ;)

    Kő még itt kérni valamit :?:

    A kocsmárost hónapok óta nem látni :)

    Legyen kávé nekem

    ÉS

    Sört a Népnek!