Elvesző másodpercek

  • Egyszerűség kedvéért 9-es kereskedelmi kikötőből küldtem 373 nyersanyagot. 1 perc a rakodási idő így. Szigeten belülre küldtem, hogy 10 perc legyen a szállítási idő. Az első után rögtön idítottam a másodikat.
    A berakodás után majdnem 1 percig nem indul útnak a hajó, a következő rakodás viszont elkezdődik.

    Pár képet csatolnék.


    Négy képet fogok beilleszteni:


    Az első mutatja, hogy 10 perc a szállítási idő és a rakodás ideje 1 perc.


    A második harmadik képen az utazási időt kell nézni, olyan mintha párhuzamosan rakodott volna, pedig tudjuk nem úgy rakodik...




    A negyedik képen a megérkezés, a szerver óra szerint már elmúlt az az idő amikorra az érkezést becsüli.



    Végül a jelentés arról, hogy az áru megérkezett az érkezési időhöz képest látszik, hogy egy perccel később érkezett meg.



    Nem tudom, hogy ez hiba-e vagy sem. De vagy az idők kijelzése pontatlan vagy valami más gond van. Notosról érkeztem meg, ott gyorsabb kereskedő hajók vannak, de ez nem hiszem, hogy ebben az esetben jelent bármit is.

  • Lehet csúszás a szerveridőnél. Lag akár a ti akár a szerver oldaláról.

    Korábban ha nem csal az emlékezetem a játék beletett pár másodpercnyi random tényezőt az útidőbe, hogy biztonságosan ne lehessen teljesen pontosan időzíteni dolgokat -- vagy mintha Ikában is lett volna ilyen :D


    Ezek az ötleteim a jelenség kapcsán.

    Uff! Én beszéltem! :)

    🇭🇺 Admin -- Béta verzió | Admin -- Beta version 🇭🇺


    "Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico."

    "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem."

    Merániai János, esztergomi érsek (1213)

    //John of Merania, archbishop of Esztergom (1213)//