Szerverösszevonás (Soft Merge) - KIBESZÉLŐ

  • Igen, minden beragad, elmarad, eltűnik, féligműködik, akad...egyre rosszabb. Jól látjátok.

    Ettől függetlenül esetleg összegyűjthettek párat, képekkel, olyat, ami ismétlődő hiba, lehetőleg még több játékosnál is, illusztrála, leírva, és felküldjük a GFnek, hátha nem tudnak róla..változást nem remélek, de ha összeszedtek pár hibát, egy kis leírással, egy jegyben, nem 20ban minden esetről külön - ha szántok erre időt, jöhet, ártani nem árt.

    Hm. Én már az első napon sikeresen átértem a Gammára, csak egy kicsit akadtam fenn, de az itt olvasott tanácsok átsegítettek. A mag városaimnak is találtam helyet, és beköltöztem, szövetséget is találtam, csak egy egyszemélyes szövi vezéreként, nem vártan jött velem a szövetség is, de csak ennyi gondom volt vele. Fel kellett húzni egy templomot, kicsit kalózkodom (leginkább az aranyért), az üzeneteket olvasgatom/írogatom, mást most nem is igen csinálok.
    Szóval, nálam nincs gond, mert a leg alapabb dolgokon kívül semmit nem piszkálok. Rendesen be kéne már indítani az accot, csak még nem találtam ki, hogy az hogyan is nézzen ki. Úgyhogy várok, agyalok, aztán majd lesz valahogy.

  • Tudom lényegi infót nem tartalmazott amit kitettem és nem is a tájékoztatás volt a célja.

    Csak mintha guggolós barátom ráérzett volna milyen gondolatok kószálhatnak a játékosok fejében miközben naponta szembesülnek azzal,hogy még mindig tegnap vagy éppen tegnapelőtt van.

    Apró humornak szántam és ha csak egyetlen játékosnak csalt kis mosolyt szeme sarkába már megérte.


    Az időeltolódás pedig sajnos nem új,hanem visszatérő probléma a mozgásoknál,kaptuk a 8.3 verzióval.

    Néha hetekig fain,néha hetekig késik.

    Főleg a gyorsabb szervereken volt észrevehetőbb.

    Mindig hasonlítsátok össze a hadügyben lévő időt az ika saját idejével (jobbra fent) és mindig az érkezési időt vegyétek figyelembe,ne pedig a számlálót előtte,mert az a része csal.

    Mozgástól függően 10 s és 6 perc eltérést is tapasztalhattok benne,de az érkezési idő és az ika ideje max 3 s eltérést produkál csak.

  • Várhatóan holnap "is " lesz valami 10 óra után ......ha el nem cseszik :D(csak kínomban nevetek)


    Még mindig nem lehet betara költözni:(


    Esetleg valami kiírás?

    Dy3y8Ko.png

    A lehetetlen csak a fejedben létezik...


    Sig & Ava by Lara

  • Lorovus 2 órája írta ki :)


    Kedves játékosok!



    Van egy új verzió készülőben ami reményeink szerint kijavít pár nagyobb hibát.

    Ezek a következők.


    • kéretlen 7 napos vakáció az átköltözés után amit nem lehet kikapcsolni
    • átköltözés nem lehetséges verzió különbség miatt
    • játékos fiókok nincsenek linkelve átköltözés után a lobby-hoz
    • átköltözés nem lehetséges "egyező szövetség név" miatt

    Tudjuk hogy vannak más problémák is, de ezek azok amiket mihamarabb szerettünk volna orvosolni. Sajnos ez tovább tartott mint gondoltuk.


    Az új verzió terv szerint holnap délelőtt 10 körül lesz bevezetve. Figyelni fogunk hogy az aktív szerverek jól működnek-e a frissítés után. Ez azt is jelenti, hogy a frissítés után az összevonás folytatódik.


    Amint biztosak vagyunk benne hogy a javítások jók és a fenti problémák megoldódtak, meglátjuk hogy a háborús szerverek összevonását mikor indítsuk.


    Köszönjük türelemeteket és megértéseteket!



    Ikariam Csapat

  • A már törlésre tett és eltűnt accountok mikor fognak eltűnni illetve lehet-e azokat törölni a lobbyból?

    Mármint törlésen van, de közben el is tűnt? Normál esetben egyhét alatt eltűnik. A lobbyból törölni nem lehet. (Jó esetben el is tűnik, ha törlésre kerül.)

    "...az embernek ne legyen túl sok igaza, ha a nevetőket a maga oldalán akarja látni"

    ( Friedrich Nietzsche )

  • Utólagos "tanulság", hogy a költözésre váró szerverekre sem ártott volna az 1000 elégedettséget megadni. A törlések miatt fogynak a kultik. Kötni meg már nem lehet.

  • Badidol kiírását tolmácsolnám. Sok szerver van (még), ugye nem csak nálunk. Ez sok időt vesz igénybe. Nem tudom mekkora / mennyi idő ez a frissítés szerverenként, de bizonyosan időt igényel.

    Kérlek titeket, legyetek türelemmel. (Tudom, ez olyan kérés, mint amikor kérem hogy nyerjem meg a lottót, de még csak lottószelvényt sem vettem) :D

    Uff! Én beszéltem! :)

    🇭🇺 Admin -- Béta verzió | Admin -- Beta version 🇭🇺


    "Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico."

    "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem."

    Merániai János, esztergomi érsek (1213)

    //John of Merania, archbishop of Esztergom (1213)//

  • A már törlésre tett és eltűnt accountok mikor fognak eltűnni illetve lehet-e azokat törölni a lobbyból?

    Mármint törlésen van, de közben el is tűnt? Normál esetben egyhét alatt eltűnik. A lobbyból törölni nem lehet. (Jó esetben el is tűnik, ha törlésre kerül.)

    Mára eltűntek a lobbyból is.

  • Jelezték fentről, hogy legyünk türelemmel, már tudják mennyi account van (...érdekes...mikor derülnek ezek ki...) mindenesetre ha jól láttam vagy kétnapot szerintük várhatunk a végéig, de majd úgyis kialakul, ne kiabáljunk el még semmit, ez a lényeg! Egyelőre minden szerver zárva van, a Beta specko szövetséges hibája javítva (legalább már nem írja ki)..mindenkinek kitartás, van remény :D (vehetjük a lottoszelvényt, Gro admintársamra visszautalva :D )

    "...az embernek ne legyen túl sok igaza, ha a nevetőket a maga oldalán akarja látni"

    ( Friedrich Nietzsche )

  • Jelezték fentről, hogy legyünk türelemmel, már tudják mennyi account van (...érdekes...mikor derülnek ezek ki...) mindenesetre ha jól láttam vagy kétnapot szerintük várhatunk a végéig, de majd úgyis kialakul, ne kiabáljunk el még semmit, ez a lényeg! Egyelőre minden szerver zárva van, a Beta specko szövetséges hibája javítva (legalább már nem írja ki)..mindenkinek kitartás, van remény :D (vehetjük a lottoszelvényt, Gro admintársamra visszautalva :D )

    Volt több mint egy hetük, hog elszámoljanak 1től 84.000ig.
    Lehet felmérést kérne kérni LanQiren -től vagy LadySakk -tól, hogy náluk ez mennyi idő pl. negyedikben... :D
    Hát na... Akinek nem megy a matek, az ne akarja erőltetni a programozást.... :D

    (láttam egyébként a számolás levezetését... 46,7 óra. Na ezt viszont gyorsan kiszámolták) 8o

    c5f3adf8907a18e5061ff377eca460f6.jpg

    >

  • Ez valahol a rossz alatt van... :P

    Hát akkor ha már hétvége (tuti az lesz, mert péntek délután 14:47 + 46,7 óra az vasárnap 13:29 - kérem ellenőrizni az átváltásokat :D) akkor igyunk valamit....
    És ha már Bikini, akkor "részegen ki visz majd haza". :D

    c5f3adf8907a18e5061ff377eca460f6.jpg

    >

  • Bizony, a számítás tökéletes...viszont reménykedjünk, hogy nem egyesével tolják át az accountokon :D, mert az ő munkaidejükkel 2023ra végeznének kb. Ha a script önálló (bár az automatizálás sem az erősségük, ha nem az akciókat kell kiírni), akkor hétfőtől van remény... Ha nem, akkor határ a csillagos ég.

    S igen, inkább nem is írtam le a 46,7 órát, és azt se, hogy nem szólnak külön, ha kész vkinél, és az is gyanús, hogy ha letelik egyáltalán ez, utána...derül csak ki, sikerült-e :D Ha meg minden letelik, jöhetnek a hibajegyek :(

    node nem festünk ördögöt, tökéletes lesz és percről percre többen juttok át.... ika szelleme legyen Véletek!

    "...az embernek ne legyen túl sok igaza, ha a nevetőket a maga oldalán akarja látni"

    ( Friedrich Nietzsche )

  • Jps!

    Ha az elsősökön múlik akkor a dédunokám is megőszül, mire elszámolnak 84.000-ig. :D


    Én még mindig az accjaimat szeretném A-ból B-be juttatni.....X/

    AYJM4sR.png

    ava & sig Lara love.png