Szerverösszevonás (Soft Merge) - KIBESZÉLŐ

  • Azt azért nem árt tudni, hogy a team tagoknak ugyan lehet véleménye, bár oda ahol a döntés születik valószínű nem igazán jut el. Olyan ez mint a Javaslatok topikok a fórumokon. Mindenhol létezik, de legtöbb helyen még le se fordítják, vagy ha le is fordítják, akkor is csak továbbítják valahová, ahol nyilván talán elolvassák és talán meg is vitatják, és stb. De a döntések általában mindennel kapcsolatban úgy születnek, hogy mennyibe kerül megvalósítani.

    A multizásról inkább csak annyit, hogy én még akkor játszottam, amikor nem volt engedélyezett multi egyáltalán. Most kicsit fura minden, akkor is egy accountom volt most is egy van. Persze megértem szövetség tagjai megúnták, elmentek, nem akarták veszni hagyni stb. Volt valami szerver összevonás is korábban, aminek szerencsére nem voltam már tanúja.

    De nézzük csak a gyakorlatot. Valakinek van 10 accja és egy másik valakinek is 10 accja és még ismerik is egymást. IP megosztás bejelentve. És szépen össze tudnak beszélni és egyik egyiket tolja a másik a másikat. Szépen lassan. Nem arról beszélünk, amikor valaki fogja a 10 accból átküldi folyamatosan minden nap a nyersanyagot ész nélkül. Nos jogosulatlan előny, hát pontosan az. Amikor a városok és költségek áttekintését megnyitod, akkor még 1 account dolgait sem egyszerű nyomon követni. Persze nyilván majd a GO SGO akárminek is hívják most majd 20 accountot képes lesz, és persze veszi is a fáradtságot és a számológépet, ugyan hagyjuk már. Ennyire jól nem fizetnek :D

    A lényeg szerintem teljesen mindegy, hogy mennyi accountot engedélyeznek, aki akarja megoldja úgyis. A teamtagok meg a fejükön járhatnak akkor sem fognak tudni beleszólni abba, hogy legyen vagy ne legyen multizás és hány account lehessen a lobbyba.

    Sajnálom a barátod akinek 11-nél több accountot nem engednek 1 szerverre, de ez egész biztosan nem a team tagok hibája, mivel nekik nincs ebbe beleszólásuk. Ahogy azt sem tudják elérni, hogy több accountot lehessen egy lobby-ba mozgatni. És talán ezt kellene nekik is szépen itt leírni. Nem gondolom, hogy mindenki akinek majd több accountja lesz az erre fogja használni, de akik erre akarják azok úgyis fogják és lényegtelen, hogy 10 vagy 20 accountot használ erre. De nem hiszem, hogy a kész rendszert, ami működik is talán meg fogják piszkálni.

    Inkább az új szerver nyitását kellene bojkottálni, pont nem úgy ahogy fentebb javasolták.

  • Köszönjük, a lényegi részt. Ami erre vonatkozik:

    Nos jogosulatlan előny, hát pontosan az. Amikor a városok és költségek áttekintését megnyitod, akkor még 1 account dolgait sem egyszerű nyomon követni. Persze nyilván majd a GO SGO akárminek is hívják most majd 20 accountot képes lesz, és persze veszi is a fáradtságot és a számológépet, ugyan hagyjuk már. Ennyire jól nem fizetnek

    nem, nem mindegy, mert sajnos pont ezek viszik el a timtagok óráit...és egyáltalán nem fizetnek érte. De azért vannak jelenleg a teamtagok, hogy segítsék a becsületes játékosokat...tudom furcsa ez, olyan mint a tanár... a jó tanár ugyanúgy éhenhal, de segíteni van...mi ezért vagyunk most itt..lehet hisztizni, lehet hülyeségeket mondani, sőt, hallottam már olyat is, hogy csalással vádolni...nagyon nehéz helyzetben van az, aki most ránk bármit is dobál..úgyhogy hajrá.

    És ne aggódjatok, 3szervren, 4en, a majdnem 30 helyett ...megtaláljuk akit meg kell, sose féljetek ;)

    __

    u.i. a 10+1 a GF dumája, azért írjuk néha így...hogy egy volt a célszerveren ( mert minek több), és hozol 10 szerverről még 10et :) DE igen, 11nek fogjuk számolni, viszont annál egy falattal sem lehet több!!!! ezt mindenkivel értessétek meg....köszi

    "...az embernek ne legyen túl sok igaza, ha a nevetőket a maga oldalán akarja látni"

    ( Friedrich Nietzsche )

  • Megy már a karbantartás, vagy bármikor kezdődhet háromig? Be lehet lépni a játékba, de érdemes bármit csinálni vagy inkább ne?

    General HU Gamma (AB-AS alliance)

  • u.i. a 10+1 a GF dumája, azért írjuk néha így...hogy egy volt a célszerveren ( mert minek több), és hozol 10 szerverről még 10et :) DE igen, 11nek fogjuk számolni, viszont annál egy falattal sem lehet több!!!! ezt mindenkivel értessétek meg....köszi

    Köszönöm! :)

    Ha véletlenül átröppen egy olyan játék, amiről esetleg már nem is tudunk, de név alapján egyértelműen hozzánk tartozik (nálam pl. ez könnyen beazonosítható...), akkor abból nem lesz gond, ha nem is nyúlunk hozzá? Tehát simán törlődik magától.
    Vagy nem játszott játék - ami szellem - nem is kerülhet célszerverre? Ámítástechnikai bibi miatt sem?

  • Megy már a karbantartás, vagy bármikor kezdődhet háromig? Be lehet lépni a játékba, de érdemes bármit csinálni vagy inkább ne?

    Change log már frissült. De én eddig is jártam az inaktívakat, néha kidobált a szerver, de amúgy oké.

  • Na most ez érdekes, az újított verzió leírásában ez található, idézem:

    Ha már van egy azonosítód az előnyben részesített szerveren, az nem használható. A már meglévő azonosítódat a célszerveren „Törlés”-re kell állítanod, mielőtt oda költözhetnél. A költözés után a régi azonosító tiltva és törölve lesz.

    Ha több azonosítód is van egy szerveren az összevonás után, egy kivételével törölnöd kell valamennyit, vagy vedd fel a kapcsolatot a támogatással.

    E szerint egy szerveren csak egy acc lehet mégis???

    Ezt csak elrontották, ne törölj semmit.

    Majd tájékoztat a team, angol fórumról most nem idézek.

  • Na most ez érdekes, az újított verzió leírásában ez található, idézem:

    Ha már van egy azonosítód az előnyben részesített szerveren, az nem használható. A már meglévő azonosítódat a célszerveren „Törlés”-re kell állítanod, mielőtt oda költözhetnél. A költözés után a régi azonosító tiltva és törölve lesz.

    Ha több azonosítód is van egy szerveren az összevonás után, egy kivételével törölnöd kell valamennyit, vagy vedd fel a kapcsolatot a támogatással.

    E szerint egy szerveren csak egy acc lehet mégis???

    Jelenleg nincs olyan információ, hogy bármit törölni kellene. Illetve 11 account felett igen, szerverenként tudomásunk szerint ennyi engedélyezett. Ha lesz módosítás, kiírjuk. Ez akár óráról órára is változhat, így picit bennem is megállt az ütő, mikor megláttam ezt a postot. De jelenleg nem ez a helyzet. Ha új információnk van, kiírjuk, amint tudjuk.

    Ne barátkozz a Gonosszal! /52. Lan szabály/

  • De nézzük csak a gyakorlatot. Valakinek van 10 accja és egy másik valakinek is 10 accja és még ismerik is egymást. IP megosztás bejelentve. És szépen össze tudnak beszélni és egyik egyiket tolja a másik a másikat. Szépen lassan. Nem arról beszélünk, amikor valaki fogja a 10 accból átküldi folyamatosan minden nap a nyersanyagot ész nélkül. Nos jogosulatlan előny, hát pontosan az. Amikor a városok és költségek áttekintését megnyitod, akkor még 1 account dolgait sem egyszerű nyomon követni. Persze nyilván majd a GO SGO akárminek is hívják most majd 20 accountot képes lesz, és persze veszi is a fáradtságot és a számológépet, ugyan hagyjuk már. Ennyire jól nem fizetnek :D

    Miért, fizetnek valamennyit? Nem mondod? Kinek?

    Egyébként milyen érdekeseket írsz. Városok és költségek áttekintése? Ahhaaa....

    Hát az a rossz hírem, hogy ha 10+1 acc engedélyezett, de azt látjuk, hogy van 20, számológép nélkül búcsút mondunk annak a 20-nak. Ha ebben általános iskolai tanulmányaink nem segítettek volna kellően, majd lehúzzuk a zoknit, és meg lesz a 20 ujj.

    Ne barátkozz a Gonosszal! /52. Lan szabály/

  • 10+1-ről még annyit (Kopinak és bárki másnak), én általában azért így írom, mert 1 accountból 10 másikkal tudsz IP-megosztást csinálni, nyilván így 11-re jön ki.

    Kopi: állítólag a jövőben lesznek összevonások még, lehet új szervereket is gyakrabban fogunk látni. Végülis ha X időnként összevonják, bármilyen gyakran is nyitnak, nem kell félnünk, hogy egyszerre 30 szerver lesz :D

    Más kérdés ez mennyire lesz jó a játéknak, játékosoknak. De az eddigieket nézve ezt egy "Tegyük fel, hogy jó lesz" felütéssel elrendezték :S

    Changelog: Igen, elvileg ez hiba, ami benne maradt. Reméljük. Az tényleg gáz lenne, ha azt kommunikálnák, hogy marad a 11 acc és közben meg a gyakorlatban csak 1-et engednének.

    Új szerver: oh well... X/ legalább december 14-et megvárhatták volna :S

    Az új szerverre való költözés természetesen nem lesz lehetséges; illetve az új szerver nyilvánvalóan nem fog megszűnni a mostani összevonás során.

    Lütyő és Coolock: lehet vádaskodni, hogy nem a játékosokért vagyunk... azokért a játékosokért valóban nem vagyok, akik folyamatosan megszegni, megkerülni próbálják a játékszabályokat és keresik azt a pontot, ameddig még elmehetnek anélkül, hogy tiltástól kellene félniük. (opcionálisan még hangosan üvöltözni, vádaskodni is kezdenek, ha a másik is csal, neadjisten ügyesebben csal náluk)

    A multi és a pushing szabály azt lenne hivatott elérni, hogy az nyerjen (stb.), aki a jobb játékos. Nem az, aki több accountot, nagyobb accounthálózatot tud fenntartani. Azok üljenek be egymás mellé, írjanak egy papírcetlire egy számot, és az nyer, aki a legnagyobbat írta ;)

    Gondolom nem kell magyaráznom, miért nem igazságos, ha valaki 20 accounttal játszik, azzal szemben akinek 1 van (és erre gyenge ellnérv, hogy miért nem csinál még 9-et, vagy 109-et)

    Nyilván akinek 10 accja van, tudja miért van neki 10 accja... érdekes, amennyire láttam, akinek nem inge, nem vette magára, amikor a 10+ accoknál csalást/csalási kísérletet írok. Nekik is van adott esetben 10-20-30 accjuk is az összes szerveren együttvéve. Ők vajon miért nem? ;)

    Uff! Én beszéltem! :)

    🇭🇺 Admin -- Béta verzió | Admin -- Beta version 🇭🇺

    "Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico."

    "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem."

    Merániai János, esztergomi érsek (1213)

    //John of Merania, archbishop of Esztergom (1213)//

  • Sziasztok!

    A Hephaistos szervert vezető Magna Graecia szövetség vezetőjeként kívánok mindenkinek holnaptól izgalmasabb játékot és jó szórakozást!

    Mi arra számítunk, hogy komoly kóstolgatások, "méregetések" lesznek az első időkben. Főleg minket, "kicsiket", hiszen a szerveren is 16 db milliás accnál nincs több. Nincs a szerverünk még 1 éves sem. Klassz kihívás lesz :)

    Üdv - Clo - MAGNA

  • De nézzük csak a gyakorlatot. Valakinek van 10 accja és egy másik valakinek is 10 accja és még ismerik is egymást. IP megosztás bejelentve. És szépen össze tudnak beszélni és egyik egyiket tolja a másik a másikat. Szépen lassan. Nem arról beszélünk, amikor valaki fogja a 10 accból átküldi folyamatosan minden nap a nyersanyagot ész nélkül. Nos jogosulatlan előny, hát pontosan az. Amikor a városok és költségek áttekintését megnyitod, akkor még 1 account dolgait sem egyszerű nyomon követni. Persze nyilván majd a GO SGO akárminek is hívják most majd 20 accountot képes lesz, és persze veszi is a fáradtságot és a számológépet, ugyan hagyjuk már. Ennyire jól nem fizetnek :D

    Miért, fizetnek valamennyit? Nem mondod? Kinek?

    Egyébként milyen érdekeseket írsz. Városok és költségek áttekintése? Ahhaaa....

    Hát az a rossz hírem, hogy ha 10+1 acc engedélyezett, de azt látjuk, hogy van 20, számológép nélkül búcsút mondunk annak a 20-nak. Ha ebben általános iskolai tanulmányaink nem segítettek volna kellően, majd lehúzzuk a zoknit, és meg lesz a 20 ujj.

    Látom amit írtam átment, ha ilyen felületesen fogsz a munkádhoz hozzáállni akkor tényleg minden oké lesz :D De akkor megint fussunk neki. Szóval van 10 account és egy másik 10-es account. Azaz 2 különböző személy. Leveheted a zoknid és számolgathatsz 20-ra fog kijönni. Mondjuk elsős unokahúgom el tud eddig számolni, de nem gond. Ezek után megnézném, ahogy összesíted majd a nyersanyagok mennyiségét sajnos át kellene majd nézni mondjuk nem csak a 100-as számkört, hanem esetleg el kéne menni 100e-ig. Ha az egyik 10-esből szépen módjával elkezdik nyomni a másik 10-est, ami ugye sok mindent jelenthet pl 1:1-be cserél nagymennyiségű márványt fára vagy fosztja a másik 10-es accountokat stb. Oda vissza egymás között, nem olyan nagyon nehéz megszervezni ezt 2 embernek. Akkor ahhoz, hogy ezeket kiszűrd gondolom mindkét 10-es pakkot meg kéne nézni nem?, ami már 20. Sehol nem írtam, hogy 20 account egy IP alatt stb, annyi amenyire látom nem is lehet. Mondjuk IP is annyi lehet mint a szemét. De ha ennyire felületesen fogod a dolgokat kezelni, mint ahogy a hozzászólásokat olvasod, nem sok jövőt jósolok ennek. De majd Sipkától kérj segítséget neki nem gond számolni és olvasni is tud szerintem.

    [mod]Bármily meglepő el tudunk számolni 100e-ig és össze tudjuk adni a nyersanyagokat, meg amit csak kívánsz. Kezdem unni, a team tagok sértegetését. Javasolnám, hogy ha hosszabb időre szándékozol a fórum vendége maradni, akkor hagyj fel ezzel a "jó szokásoddal".
    Gro[/mod]

  • Nem az, aki több accountot, nagyobb accounthálózatot tud fenntartani. Azok üljenek be egymás mellé, írjanak egy papírcetlire egy számot, és az nyer, aki a legnagyobbat írta ;)

    Gondolom nem kell magyaráznom, miért nem igazságos, ha valaki 20 accounttal játszik, azzal szemben akinek 1 van (és erre gyenge ellnérv, hogy miért nem csinál még 9-et, vagy 109-et)

    Mondjuk ez elég vicces így leírva amikor a beta szerveren egy ember visz kb 170+ accot teljesen nyilvánvalóan és bizonyítottan.(170 acc rendszeresen egyszerre lesz inkatív majd aktív… (főleg amikor kiderült hogy megszűnik az ip megosztás amikor pedig kiderült hogy mégsem hirtelen mind egyszerre aktív lett)) Ez már többször jelezve is lett a GO-k felé mindeddig hiába :)

  • Látom amit írtam átment, ha ilyen felületesen fogsz a munkádhoz hozzáállni akkor tényleg minden oké lesz :D De akkor megint fussunk neki. Szóval van 10 account és egy másik 10-es account. Azaz 2 különböző személy. Leveheted a zoknid és számolgathatsz 20-ra fog kijönni. Mondjuk elsős unokahúgom el tud eddig számolni, de nem gond. Ezek után megnézném, ahogy összesíted majd a nyersanyagok mennyiségét sajnos át kellene majd nézni mondjuk nem csak a 100-as számkört, hanem esetleg el kéne menni 100e-ig. Ha az egyik 10-esből szépen módjával elkezdik nyomni a másik 10-est, ami ugye sok mindent jelenthet pl 1:1-be cserél nagymennyiségű márványt fára vagy fosztja a másik 10-es accountokat stb. Oda vissza egymás között, nem olyan nagyon nehéz megszervezni ezt 2 embernek. Akkor ahhoz, hogy ezeket kiszűrd gondolom mindkét 10-es pakkot meg kéne nézni nem?, ami már 20. Sehol nem írtam, hogy 20 account egy IP alatt stb, annyi amenyire látom nem is lehet. Mondjuk IP is annyi lehet mint a szemét. De ha ennyire felületesen fogod a dolgokat kezelni, mint ahogy a hozzászólásokat olvasod, nem sok jövőt jósolok ennek. De majd Sipkától kérj segítséget neki nem gond számolni és olvasni is tud szerintem.

    Látom, nem értetted, amit írtam. Eszemben sincs számolgatni 20 acc esetén. Mert alapban sért szabályokat a 20 acc. Ha pedig azt látom, hogy 10-10 acc csak arra jött létre, hogy tápoljon kettőt, az szabálykijátszás függetlenül attól, hogy nagyságrendileg 100 ezres vagy milliós a nyersanyagáramlás. És igazad van, IP annyi lehet, mint a szemét. Éppen ezért nem ez a fő jele a csalásnak.

    De mindig mosolyra késztet, mikor okosan leírja a játékos, hogy hogyan is lehet csalni. Köszönjük a tippeket, de nem új számunkra a téma.

    Ne barátkozz a Gonosszal! /52. Lan szabály/

  • Ballack

    A korábbiakban alapvetően akkor tiltottunk, ha bizonyítható volt, hogy valami kapcsolat van az accountok között, stb. (önmagukban a multik meglétére nem, ha nem tudtuk érdemben bizonyítani a csalási szándékot). A jövőben ha azt észleljük, hogy azonos IP-n 11-nél több account van, a türelmi idő lejártával kérdés nélkül tiltani fogjuk. Függetlenül attól, észleltünk-e köztük bármilyen kapcsolatot, szervezettséget.

    Uff! Én beszéltem! :)

    🇭🇺 Admin -- Béta verzió | Admin -- Beta version 🇭🇺

    "Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico."

    "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem."

    Merániai János, esztergomi érsek (1213)

    //John of Merania, archbishop of Esztergom (1213)//

  • Látom amit írtam átment, ha ilyen felületesen fogsz a munkádhoz hozzáállni akkor tényleg minden oké lesz :D De akkor megint fussunk neki. Szóval van 10 account és egy másik 10-es account. Azaz 2 különböző személy. Leveheted a zoknid és számolgathatsz 20-ra fog kijönni. Mondjuk elsős unokahúgom el tud eddig számolni, de nem gond. Ezek után megnézném, ahogy összesíted majd a nyersanyagok mennyiségét sajnos át kellene majd nézni mondjuk nem csak a 100-as számkört, hanem esetleg el kéne menni 100e-ig. Ha az egyik 10-esből szépen módjával elkezdik nyomni a másik 10-est, ami ugye sok mindent jelenthet pl 1:1-be cserél nagymennyiségű márványt fára vagy fosztja a másik 10-es accountokat stb. Oda vissza egymás között, nem olyan nagyon nehéz megszervezni ezt 2 embernek. Akkor ahhoz, hogy ezeket kiszűrd gondolom mindkét 10-es pakkot meg kéne nézni nem?, ami már 20. Sehol nem írtam, hogy 20 account egy IP alatt stb, annyi amenyire látom nem is lehet. Mondjuk IP is annyi lehet mint a szemét. De ha ennyire felületesen fogod a dolgokat kezelni, mint ahogy a hozzászólásokat olvasod, nem sok jövőt jósolok ennek. De majd Sipkától kérj segítséget neki nem gond számolni és olvasni is tud szerintem.

    Látom, nem értetted, amit írtam. Eszemben sincs számolgatni 20 acc esetén. Mert alapban sért szabályokat a 20 acc. Ha pedig azt látom, hogy 10-10 acc csak arra jött létre, hogy tápoljon kettőt, az szabálykijátszás függetlenül attól, hogy nagyságrendileg 100 ezres vagy milliós a nyersanyagáramlás. És igazad van, IP annyi lehet, mint a szemét. Éppen ezért nem ez a fő jele a csalásnak.

    De mindig mosolyra késztet, mikor okosan leírja a játékos, hogy hogyan is lehet csalni. Köszönjük a tippeket, de nem új számunkra a téma.

    Nevezzük nevén ezt a "10-10 account tápol két nagyobbat" dolgot: pushing. A 10 account - amiket farmol az illető - másik játékoshoz tartoznak, kevesebb összpontszámuk van, ergo a játékos egy (több) kisebb játékos rovására jut előnyhöz. Ez nem a rendszer kijátszása, hanem a szabályzat szövege alapján szabálysértés.

  • Kopi: állítólag a jövőben lesznek összevonások még, lehet új szervereket is gyakrabban fogunk látni. Végülis ha X időnként összevonják, bármilyen gyakran is nyitnak, nem kell félnünk, hogy egyszerre 30 szerver lesz :D

    Más kérdés ez mennyire lesz jó a játéknak, játékosoknak. De az eddigieket nézve ezt egy "Tegyük fel, hogy jó lesz" felütéssel elrendezték :S

    Köszönöm! :)

    Nekem egyébként 10 van. +1 a célszerveren, még az első összevonás idejéből. A 10 meg eredetileg 9 volt. 3 klf szerverről fő játék, régi időkből. 6 meg apró helyfoglalós. Egyet vettem át, amikor a játékostársam lebabázott. Aztán ismételt, és rajtam maradt.

    Az, hogy ennek a 10-nek az üzemeltetése élés a lehetőségekkel, vagy visszaélés a lehetőségekkel, nézőpont kérdése. Az én érvelésem szerint nem szabálytalan. Ezt én a régi Fórumon előre nyíltan bejelentettem, hogy ha a GF így döntött, akkor én így fogom csinálni. Természetesen vita volt belőle! :) De szabályokhoz köthető valós kifogás nem merült fel.

    Szabályokat tudtommal nem szegek velük. Igen, én is tudom, hogy a 10-ből 6 üzemeltetése bizonyos felfogás szerint erkölcsileg kifogásolható, még ha szabályokat nem is sért. De az álláspontom szerint ez felfogás és nem szabályok kérdése. Soha nem sunyiskodtam velük. Mindenki számára egyértelmű, hogy hozzám tartoznak. És az is, hogy mit csinálok velük. (Magamnak soha nem segítettem! :) Kerülő úton sem.)

    Játékon belül is megvádolt nem egy ellenfelem, hogy persze, azért vagyok sikeres - ha egyáltalán sikeres voltam -, mert multizok! Írta ezt olyan is, akinek legalább 6 játéka volt más-más néven, és folyamatosan tolatta magát arannyal, mert nem bírta eltartani a túlhúzott tp-jét. No de hát én voltam a hibás... :)

    Amikor még 1 szerver 1 játék volt a kiírásban, elfogadtam azt is, hogy a 3 régi játékommal 3 klf szerverre megyek. A "10+1" miatt változott a koncepció.

    Arra azért kíváncsi lennék, hogy a "várva várt" új szerveren is engedik-e a 10+1, vagy 10 játékot! Mert azt teljesen értelmetlennek, vagy inkább hülyeségnek tartom!

  • Még mindig nem beszélünk 20 accountról. A másik eshetőségről beszélünk igen. Tápolás ez a jó szó, elnézést nem találtam meg a megfelelő kifejezést. BA kollégád pedig leírta a lényeget, ha bizonyítható volt akkor tiltottatok. És továbbra sem team felé kritika, csak el tudom képzelni milyen sok időt és energiát emészthet fel, mondjuk egy ilyen vagy ehhez hasonló szervezett tápolás felderítése, és a bizonyítékok összeszedése. Mindezt úgy, hogy sem fizetés sem sokszor még egy köszi nem jár érte. Én nem várom el senkitől, hogy mindezt a munkát beletegye pláne ingyé. De bízunk a jövőben és talán kevesebb szerveren jobb lesz nektek is.