Tegyünk az ikariamért

  • Sziasztok!


    Szerintem senkinek sem kell ecsetelnem mi zajlik már jó ideje az ikariammal. Pusztulat az egész, már meg ne haragudjon senki ezért.

    Rengeteg mindent lehetne és kellene is ezzel a játékkal csinálni, hogy legyen jövője, de úgy gondolom erről a játékról már rég lemondtak, így felesleges azon rágódni mit kéne csinálnia a GF-nek.

    Mi azonban még tehetünk azért, hogy egy kicsit (még ha hosszabb időre nem is) felizzítsuk újra a játékot. Nem egy világmegváltó ötlet ez, és nem is fog alapjaiban felfordulni az ikariam világa, azonban úgy gondolom,hogy aki még a mai napig is játszik a játékkal, és nem úgy döntött, hogy hagyja a fenébe az egészet, annak egy kis remény lehet.


    Volt korábban egy olyan ötlet nem magyar részről, hogy az angol Poseidon szerver lehetne egy nemzetközi szerver. Persze ez csak egy játékos kezdeményezés volt...meg az angol Team ott próbált alákaszálni ahol csak tudott, azonban az ötlet alapja kiváló. De még ha nem is gáncsolták volna el a dolgot, azt hiszem akkor sem jöhetett volna össze igazán a dolog, mert túl monumentális volt az egész.

    Én ahelyett, hogy a világ összes ikariam játékosát próbálnám egy szerverre csődíteni, ahelyett arra kérek minden, még az ikával játszani akaró játékost, hogy regisztráljon a következő új szerverre. Igen, biztosan lesz új szerver. Kellene még egy új szerver nekünk? Nem. De ez ellen nem tudunk mit tenni, a GF ígyis-úgyis indítani fog egyet a jelenlegi tendenciákat figyelve. Akkor miért ne használhatnánk ezt ki? Így legalább mindenki egyenlő feltételekkel indulhatna.

    Arra nem tudok megoldást javasolni, hogyan fogjuk vissza az ambróból származó kezdeti előnyt. Ezen csak a türelem segíthet. De higyjétek el, ha tényleg sikerülne, és megvalósulna az,hogy az aktív magyar játékosok többsége 1 szerverre jön, akkor az önmagában annyira pörgős szervert tudna generálni, ami kompenzálná ezt a kellemetlenséget.


    Ehhez viszont kellene még egy pár dolog.

    És most jön a nehezebb része: nem tudom mekkora és milyen minőségű Team áll most rendelkezésre a magyar ikariam szervereihez. De most mégis ehhez a Team-hez fordulnék. Anno, amit az angol szerver indulásánál is volt, egy sárga üzi erről jól jönne.

    Másrészt: a jelenlegi szerverek komoly problémája a multik. Pontosabban a paraziták módjára az egész szervert behálózó multibirodalmak. Tudom, minden szerveren jelen van ez a probléma, ember meg kevés van ahhoz, hogy ezek fel legyenek számolva. Illetve megértem azt is, hogy nem tudjágok elég erősen rábizonyítani az adott személyre a multit, így meg sem tehetitek ezt. Féltek a következményektől... ami jogos, és érthető is.

    Ezért kérem azt, hogy aki ennek a szervernek a GO-ja lesz, vállalja be azt, hogy akkor is tilt, ha nem a kijelölt rendszer szerint van bizonyítéka a szabályszegésre, de egyébként teljesen egyértelmű a kihágás.

    Azt gondolom, játékosokként annyit megtehetünk az ingyen dolgozó hekusokért, hogyha bárminemű hátrány éri amiatt őket, mert a munkájukat akarnák eredményesen ellátni, akkor mi támogassuk őket. Akár anyagilag, akár máshogy.

    Ennyit megér egy tiszta, és pörgős szerver. Legalábbis nekem mindenképpen.


    Egyébiránt pedig várakozhatunk tovább, hátha a GF mégis lép valamit. Mondjuk összevonja a szervereket ahogy évek óta ígérgetik(:D).


    Viszont aki mégis kedvet kapott a felvetésemhez, az kérem jelezze, ha támogatja. Akár egy lájkkal, akár bárminemű korrekcioval a javaslattal kapcsolatban. Esetleg az is megfelel, ha ez a kezdeményezés elkezdeni a magyar ikariam szerverein belül terjedni és minél több mindenkihez eljutna a dolog.


    Köszönöm,ha elolvastad!

  • A játékon belül mindenkinek szóló üzenetet Lorovus tud küldeni. Mindenképpen őt kell meggyőznöd abban, hogy az ügy mellé álljon.

    Gyakorlatilag a team is majdhogynem annyi, hogy én vagyok itt a fórumon, mint moderátor és Ecsa van mint GO.

    Bármi, ami a játéknak jó lehetne részemről támogatnivaló ;)

  • üdv

    a multizás /még ha tiltott is/ de már beépült a játékba, kb a szerver összevonással és a kalózjáték bevezetésével..ha bárki tenne ellene valamit, azzal csökkenne az ambróvásárlás, azzal pedig a játékosok száma, és méghamarabb kihalna az egész

    egyedül a közös IP van beleprogramozva a játékba, de azt meg ki lehet játszani 100féleképpen, és mindig a közös ip használatra, mint bizonyítékra hivatkoznak, tehát mindössze ez az 1 lényeges szabály van, semmi több

    mindenki tudja, hogy a vég eljövetelét el lehetne tolni 1-2évvel egy szerverösszevonással, de valamiért azt nem akarja a gf, csak az állandó szervernyitást, miközben vannak szerverek, ahol multistól együtt vannak össz 100-an..már annyian sem, hogy kulikkal ellátva legyél..

    persze van a másik véglet, ahol 100-asával vannak a multik, de ott pl a kalózpontváltás ambróigényes és az bevétel a gf-nek, persze, hogy szemet huny fölötte, és ne akadjunk fenn azon, hogy már ember sincs, aki esetleg ellenőrizné/tiltaná...


    az egyetlen megoldás a szerverösszevonás lehetne, bár én már javasoltam azt is, hogy a jelenlegi szerverre költözés horribilis összegét csökkentse le mondjuk 90%-al, és maguktól is költöznének játékosok, és még bevétele is lenne a gf-nek..

  • Ezért kérem azt, hogy aki ennek a szervernek a GO-ja lesz, vállalja be azt, hogy akkor is tilt, ha nem a kijelölt rendszer szerint van bizonyítéka a szabályszegésre, de egyébként teljesen egyértelmű a kihágás.

    Ezen jót kacagtam^^

    3W7KJrl.png

    Köszönöm Lara :love:

    hu.gif

    Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.

  • rettenet


    Úgy érzem nem teljesen jött át amit én mondani akartam.

    Egyrészt, a multik elleni fellépést szorgalmaztam, de CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a leendő új szerveren. Amennyiben összejön az, hogy az aktív magyar játékosok többsége oda menjen.

    Nem gondolnám azt, hogy a GF ettől nagyobb összegtől esne el. Ugyanis szerintem a játekosok javát az üldözte el a szerverekről, hogy ilyen undorító módon ki lehet játszani a multizást. Ha jóval több játékos marad a szerveren, azok potenciálisan több ambrót vehetnek( nyersanyagvásárlás, spártai...stb). Magyarul ezzel akár még jobban is járhatna a GF.


    Sajti


    Örülök,ha jól szórakozol. :)

  • sokan az egójuk miatt nem vállalnának be semmit multi nélkül, mert úgy nem lenne fölényük, nem tudnának fölényeskedni, illetve a péniszméregetés gyanánt nem lenne kalózerő ^^^^^^^^


    saját gyengeségüket nem tudnák kompenzálni kalózban:D:D:D:D

  • Tőlem maradhat balamilyen szinten a multizás, ez ellen úgysem lshetne mit tenni. Elég lenne csak az ilyen nagyobb multi-birodalmakat kiírtani és már jobb lenne a helyzet

  • Tőlem maradhat balamilyen szinten a multizás, ez ellen úgysem lshetne mit tenni. Elég lenne csak az ilyen nagyobb multi-birodalmakat kiírtani és már jobb lenne a helyzet

    és akkor mi alapján tennél különbséget multi és multi között? az lenne a szempont, hogy a 17fős sziget komplett multi, vagy csak rábökésre?


    Te sem vagy kezdő, tisztában kellene lenned azzal, hogy a régi játékosok 80-90%-ának van multija /még ha soha nem ismerné be, akkor is/, de a többségük bányahúzónak tartja, esetleg kultifüggőséget/hiányt/ oldanak meg vele, és igen, vannak a szerverek szélén lévő multitelepek, foglalt 17-es hellyel, mert a kalóz top1-ért az anyjukat is eladnák, sőt, a párezer ponttal top50 utolsó helyére kerülni akarókat is leszedik, mintegy kompenzálva ezzel a kicsire nőtt pöcsüket.

  • és mondd, mi lenne a szempont, ki, vagy mi a multi?


    nem, hidd el, nem a multik jelenléte üldözi el a hétköznapi játékosokat, hanem pl:

    -nem fejlesztik a játékot, évek óta meglévő hibákat ki lehet használni, pedig szabálytalan

    -2021 van, de van-e /jól/ működő mobilapp?

    -mióta nincs?

    -bármikor ellehetetleníthető egy játékos, akit pl regisztrációkor rossz helyre kerül

    -ezerszer ezer fórumon jelezték játékosok, hogy mit lehetne fejleszteni, errefel milyen fejlesztés történt?

    -mennyi éve szeretné szinte mindenki, hogy legyen szerverösszevonás? történt bármi?

    A játékosok alapvetően nem a multik elszaporodása miatt távoznak, hiszen ők is csinálhatnának 100-at, hanem amiatt, hogy a gf szarik rá, hogy mi lesz, vegyék az ambrót és pofa be.

    Veszik, különben nem repkednének a városok, mint a keselyűk, és tudjuk, hogy nem kevés pénzbe kerül egy reptetés.

    Én úgy gondolom, hogy erről felesleges beszélni is, ezerszer szóba került ez a multiprobléma, de az én véleményem az, hogy a szerverek egy részén, ahol nem 50-100acc van, ott szövetségi szinten jót lehet szórakozni a multitelepek farmolásával, és azok tulajdonosainak a bosszantásával.

  • Szerintem meg igenis a multik elszaporodása az egyik legnagyobb bűnös a dologban.


    Plusz,kérlek olvasd el amit írtam a javaslatban. Nem megreformálni akarom az ikariamot, nem is tudnám.

    Anno, mikor volt a szerverösszevonás volt az a rém egyszerű szabály, hogy lehet 10 accod egy szerveren, csak kösd össze őket, nem lehet semmilyen kapcsolat köztük még más játékos által kijatszva sem. Eddig nincs is különösebb bajom a multikkal.

    Én csak annyit szeretnék, hogy ami ezen felül van multi, vagy ezt kijátszák, vagy bármi más, az legyen tiltva! De csak ezen az egy szerveren, hiszen tudom, a régebbieken már szinte lehetetlen lenne.


    De a javaslat lényege nem is ez lenne, hanem hogy az összes aktív magyar játékos menjen egy szerverre! Igen, amit írsz az valóban így van, sok mindent kellene a GF- nek csinálnia. De most őszintén: ezügyben tudsz tenni bármit is? Mert szerintem nem.

    Nem lesz jobb a játék, meg nem lesz Ikariam 2.0 attól, hogy mindenki egy szerverre megy, de talán létrejöhet e egy olyan szerver, amin egy darabig izgalmas lenne a játék. Ennyit szeretnék csak elérni.

  • nem tudsz mit tenni, már rég szabadjára engedték az egészet, nekik ez így valamiért megfelelő, nem kerül így sokba, de veszik az ambrót,van bevétel ennyi.

  • Legalább olvasd el amit írok kérlek.

    Mar sokadjára írom: nem megváltani akarom az ikariamot, ezzel nem tudok mit kezdeni úgysem. Az alapvető ötletem az lenne, hogy az összes aktív magyar játékos egy szerveren induljon. Mintha egy szerverösszevonás lenne.

    Kéréssel fordultam csak a Team felé, hogyha ez megvalósulna, akkor az ottani multi birodalmakat probálják meg kiírtani.

    De ez csak egy plusz, már az siker lenne, ha az egy szerveren való indulás megvalósulna.


    Na ragadjunk már le a multis témánál!

  • milyen teamről van szó?^^

    a team csak azokat a szabályokat/szankciókat tudja alkalmazni, amit a gf enged, ergo semmit, de ezt leírták már mások sokszor.

  • Havas Jon!


    Szép, amit szeretnél, de sajnos nem fog megvalósulni! Mert már nincs annyi ebben a játékban, hogy az "összes" aktív játékos bevállalja az újrakezdést!

    Egy használható acc létrehozása azért több év. Nyilvánvaló, hogy alacsonyabb szintű játékkal is élvezetes lehet a harc. De kell a "városerő" is. Az meg nem megy egyik pillanartól a másikra. Valószínűleg az összevonás lehetne a megoldás. Esetleg olyan formában, hogy (mondjuk) 3 új szerverre vonnák össze a játékosokat, és ponterő szerint szelektálva kerülnének a játékosok a szerverekre. Azzal a lehetőséggel, hogy alacsonyabb pntszámmal rendelkező mehetne magasabb pontszámú szerverre is, ha nem szeretne elszakadni a jelenlegi társaitól.


    A GF a multikkal kapcsoaltban szerintem ott követte el a legnagyobb hibát, hogy a szerverösszevonás óta nyitott szervereken is megengedte a multizást. Amíg szerverösszevonáskor azárt indokolt volt a multik engedélyezése, az azóta nyitott szervereken semmi szükség sem volt rá.

    Persze multik a szerverösszevonás előtt is voltak. Méghozzá Team engedéllyel. Mert ha valaki azt mondta, hogy a nagyitól kezdve az aranyhalig mindenki játszani szeretne a családban, de csak egy IP van, akkor azért engedélyezték az IP többszörös kihasználását. Nagyjéból hasonló módon, mint ahogy a legális multik működhetnek az IP összekötés alatt.

    Az illegális multik meg... Nos, most már annyi IP állhat rendelkezésre egy családban, hogy lehetetlennek látszik ellene a védekezés. Tényleg csak az önmérsékleten műlik minden. (Nekem most 3 IP áll a rendelkezésemre, de csak egyet használok az Ikariamra - igaz, az 10 játékot jelent. Illetve szolgáltatói szünet esetén lépek át egy másikra. De akkor mindegyik arról megy.)

  • Kopi


    Hát, en egy opciót kínáltam. Lehet várni a szerverösszevonást, meg lehet agyalni azon hogy lenne az a legjobb. Hány eve is igérte meg először a GF, hogy lesz megint összevonás? En már nem tudom, olyan regen volt.

    De természetesen mindenki nyigodtan várhat rájuk. Lehet majd valamikor, egyszer egy szép napon, túl az óperenciás tengeren lesz összevonás 2030-ban, es majd az a 2 aktív játékos élvezheti is aki marad addig.


    Ahogy írtad, én sem látok ebben a játékban akkora potenciált, így addig nem is fogok várni, mert az biztos, hogy nem én leszek a 2 játékos egyike aki marad 2030-ig. Viszont most, ebben a pillanatban még érzek némi késztetést a játékra. És ha egy olyan szerveren tehetem ezt meg ahol 1-2-3 ezer JATÉKOS van, akkor lehet még 1-2évig ezzel a játékkal játszom.

    Elhiszem, hogy nem megy egyik pillanatról a másikra egy erős acc kiépítese. De megkérdezném akkor, hogy mit is ér a Ny szerveren kiepitett nagy accjaid? Úgy gondolod, hogy az a szerver elég aktiv ahhoz hogy elszorakoztasson?


    Tudom hogy voltak multik. Lesznek is.

    Anno Opi a kocsmában leírta hogyan lehet rem egyszerűen rájönni, hogy valaki kijátssza a multi szabályt.

  • Mit ér a Ny? :) Ott vannak a barátaim. Akik már ténylegesen is a barátaim. Találkozók, közös programok... Ez sokat jelent!
    És azért harcolni is lehet! No meg most éppen fosztogatunk! :))


    2030? :)) Lehet, lennék még addig, de valószínűleg a természet ezt már nem engedi majd meg nekem! :)

    Addig is telón nyomok pár - számomra - élvezetes játékot. Aktív lövöldözős, passzív taktikai, kis hülyeség egyaránt megtalálható köztük. És ott is van közösség. Az aktív lövöldözősben már talit is szerveztem. Lett volna további is - az Ika közösségünkkel is! -, ha a helyzet nem szól közbe.


    A multik elleni fellépés...

    Tegyük fel, jön egy "tökös" GO, aki mindenkit kiszór, akit csak lehet! Mi történne? Pár nap múlva mindenki vissza lenne engedve, és a "tökös" GO lenne kiszórva! Mert "szabályellenesen" járt el!

  • Erre nem tudok mit mondani.

    Akkor várjuk a nagy megváltást a GF-től, hátha egyszer tesznek is majd valamit.


    Egy opciót akartam kínálni arra, hogy fellendítsük kicsit az ikát.

    Szerintem lehetett volna a barátokkal együtt is játszani az új szerón. Kis izgalmak, esetleg új társak megismerésének a lehetősége?


    Ne mond már Kopi, hogy nem éled meg a 2030-at, azért bízzunk benne, hogy leszel akkor is :)


    Ahogy Gurat írta, Ercsa az egyetlen GO,magyarán ha ő is el lesz zavarva, akkor teljesen mindegy lesz minden :)

  • Meg lehet próbálni! Nyiss Jegyet, és vázold fel - tiltási ötletek nélkül! :)) - az elképzeléseid! Hátha kapsz egy sárga üzi lehetőséget.

    Legyen a "sárgában" egy Fórumrészre utalás, ahol az érdeklődők felvehetik Veled a kapcsolatot.

  • Persze, ezt megtehetem és lehet élek is ezzel a lehetőséggel.

    Csak kíváncsi voltam a veleményekre. Hogy mennyi játékos vehető erre rá. Ugyanis annak nem lenne sok értelme, ha csak páran próbálkoznánk ezzel.


    De itt van még egy javaslat:

    Sok mindenki él a facebook hírdetés lehetőségével. Talán megtehetnénk mi is.

    Tudom, ez pénz. Valaki a játékon belül költ és így próbálja meg jobban élvezni a játékot, én meg inkább arra költenék, hogy minél több emberrel játszhassak. De ehhez egy olyan szöveg kellene ami felkelti a figyelmet.

  • a másik gond az, hogy /szerintem/ ez a játék iszonyú lassú, főleg az első félmillió pontig, és ezt már sokan nem preferálják azok, akik játékot/kikapcsolódást szeretnének