Kocsma az ELIT Macskájához -- és az Ex-Teamhez

  • szaglászni a könyveket

    Ezzel nem csak te vagy egyedül. Én antikváriumba szeretek bemenni, és ha már nem találok jót magamnak, akkor csak szaglászom a régi könyveket. Annyira szeretem azt az illatot.:)

    okos eszköznek nincs helye az iskolában

    Az én tanítványaim már eddig sem használhatták a telefonjaikat a tanórámon. És nem általános iskoláról, hanem gimnáziumról beszélünk. Azt gondolom, hogy 45 percet ki lehet bírni nélküle. No! Meg számomra fontos, hogy a tanulók érdekes órákat kapjanak. Szóval nálam idejük sem lenne elővenni a kütyüt, mert eléggé le tudom kötni még annak a tanulónak is a figyelmét, akinek éppen nem a kedvence a tantárgyam. Nekem ez a "szabály" nem lesz annyira idegen.:P

    De remélem a srácok megugorják ezt az akadályt.

    Majd beszámolok róla május-június magasságában. Addig azért még lerágom a 10 körmöm, hogy biztosan jól felkészítettem-e őket. De remélem, hogy igen.:)


    Végezetül pedig: egy pohár szóda jöhet. Hidegen, jégkockákkal, ahogyan szoktam.^^

    Quote from Sirmium💕

    "(...) addig nem nyitom az ujjaim, amíg nem látok bele dolgokba."


  • A gond ott van, hogy rányomják megint az igazgatókra a felelősséget a telefonokkal. Nálunk - általános iskola- elég jól működött a rendszer eddig. De most nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy a pedagógus elvegye és hol tárolja, kié a felelősség, ki adja vissza ha pl. aki reggel elvette, este már nincs bent? szinte csak 1 megoldás látszik: nem hozhatják be. Kivételt talán egészségi ok (de ki döntse el, mi az) és a bejáróknál lehet, talán. Nem tudom, de gázos az egész.

  • BeTÉRek egy kicsit, de előtte leszórom a KRÉTA port magamról..... Hapciiiiiii!


    Alig várom, hogy visszasántikáljon a kolléganőm a betegszabiról. Kb zsibbad az agyam a fent említett "csodáktól". Hab a tortán, hogy a mi sulink azok közé tartozik amik idén kezdtek krétát használni. Tehát, mindenki tanulja és ezen "tanulók" közt én vagyok a legújabb, aki ráadásul rögtön adminként keveredtem ebbe a "remek mókába". Ha már víz legyen mély.... de van mentőmellény...... Van egy nagyon kedves segítőnk, akit lehet hívni, ha nagyon elakadok. Szerencsémre egy nagyon türelmes fiatalember és nem akad ki a kérdéseimtől.

    Ma utolért a kezdők "szerencséje". Nézem a hetirendet az órarendben, azt mondja: A hét, B hét, Szünet, majd fojtatja A hét, B hét, Szünet.... He?!8|

    A gyerekek örülnének ennyi szünetnek. Én frászt kaptam, hívom a segítőt, nézi a saját gépén, nála ugyanez (itt nagy kő le, nem én hibáztam), nézi az első szünet dátumát, szeptember 9-15, az sehogy nem jön ki. :D

    Megállapítottuk, hogy ez a hal biza a fejétől büdi.... <X Majd kellemes hétvégét kívántunk egymásnak.

    Ráadásul. Lebuktattam 3 kollégát, akik "elfelejtették" lenaplózni az utolsó hét tanóráit. Szóval lehetett visszanyitni a naplót (ezt is megtanultam).


    Kérek egy nagy kancsó limonádét.

    AYJM4sR.png

    ava & sig Lara love.png


  • Sziasztok!


    Benéztem már ide is ,van e valami jó hír is?


    Költözés......frankó időpont!Ugye a kutya se dolgozik hétköznap délelőtt:?::?:

    Na mindegy is, azt hiszem a játékot is lassan de biztosan feladom :(

    Kérek egy málnaszörpöt mert az már jó régen volt.

    Dy3y8Ko.png

    A lehetetlen csak a fejedben létezik...


    Sig & Ava by Lara

  • Hát sajna akik a költözésért felelnek, valószínűleg szintén hétköznap dolgoznak elsősorban. Meg gondolom olyankor tudnak nagyobb eséllyel keríteni valakit ha tűzoltásra lenne szükség :)


    Németeknél azért komolyabban veszik a munkaidő betartását (már hogy azon túl nem dolgoztathatnak csak úgy), mint Magyarországon :)


    Ladym a krétával mi is küzdhetünk :) nekünk is oda kell elvben tölteni az igazolást, bár elvben az EESZT megoldja, ha odáig sikerül eljuttatnunk.


    Egy kávét kérek, aztán rohanok aludni.

    Uff! Én beszéltem! :)

    🇭🇺 ex-Admin 🇭🇺


    "Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico."

    "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem."

    Merániai János, esztergomi érsek (1213)

    //John of Merania, archbishop of Esztergom (1213)//

  • Üdv a krétások közt Gro! Megoldok 2 dolgot ma, erre ír az egyik, hív a másik (16 és 18 órakor, 15:30-ig van a munkaidőm), hogy erre meg arra nézzek már rá....

    Ooookkééé. Holnap. Ma felejtsetek el. X/


    Kérek egy limonádét.

    AYJM4sR.png

    ava & sig Lara love.png


  • Szép reggelt!

    Nekem a kréta a szülői oldalon 1,5 éve nem működik. 8o Így el is engedtem. A Párom a gyerek kódjával be tud lépni, de az meg nem teljesen olyan.

    Keresem nagyon, hogy valami jó hírrel tudjak szolgálni....

    Ika berkeken belül már ezer éve nincs.... Tegnap pl épp 400 ker hajóm kóborolt fosztás után órákig. Reggelre meglettek, de se a nyersi, se a fosztó sereg nincs sehol... Pompás....


    A kinti világban minden rendben. De túl sok jó hír ott sincs. Csak szépen csordogál.... De már annak is örülök.... :thumbup::):thumbup:


    Egy ébresztő kávét kérek.
    Egye fene. Egy cornetto-t dobj mellé Kocsmáros kérlek. Köszi.

    c5f3adf8907a18e5061ff377eca460f6.jpg

    >

  • Az én tanítványaim már eddig sem használhatták a telefonjaikat a tanórámon. És nem általános iskoláról, hanem gimnáziumról beszélünk. Azt gondolom, hogy 45 percet ki lehet bírni nélküle. No! Meg számomra fontos, hogy a tanulók érdekes órákat kapjanak. Szóval nálam idejük sem lenne elővenni a kütyüt, mert eléggé le tudom kötni még annak a tanulónak is a figyelmét, akinek éppen nem a kedvence a tantárgyam. Nekem ez a "szabály" nem lesz annyira idegen. :P

    A minap hallottam egy történetet, egy gyermek nagyon elvesztette a fonalat az egyik tantárgy esetében és semmit sem értett. Ezt azzal kompenzálta, hogy elkezdett sorozatokat nézni az adott tárgy óráján a telefonján. Ezt a kedves osztálytársai elmesélték az ofőnek. A kollegináról tudni kell, hogy elraktározza az infót, majd a szükséges pillanatban használja. Ez akkor következett be, amikor a gyermek édesanyja korrepetáló tanárt keresett az adott tárgyból gyermeke mellé. Az ofő privátban ráírt és megjegyezte, hogy kevesebbet kellene a gyereknek sorozatoznia az említett órákon.
    A bomba telibe talált, azóta a gyermeknél csak egy erősen korlátozott okosóra van, mivel a szomszéd településre jár egyedül, busszal haza.


    Kérek egy limonádét.


    Kikészít a kréta. Egy problémát megoldok, lesz helyében kettő. :rolleyes:

    AYJM4sR.png

    ava & sig Lara love.png


  • LadyM,


    Csak halkan gondolkozom....

    Nem lehet, hogy a krétát is a GF "mesterei" programozzák? :P

    Csak úgy eszembe jutott....^^

    Bocs, fejembe....


    Egy barna Kruso-t kérek.

    c5f3adf8907a18e5061ff377eca460f6.jpg

    >

  • De, jó esély van rá. Néha gyanúsak az egybeesések. :/

    Ma is sikerült egy szülőnek örömet szereznem, sikerült bejutnia a szülői felületre. A törpördöge lehet nem fog annyira örülni ennek a ténynek. :D


    Egy bögre kakaót kérek....

    AYJM4sR.png

    ava & sig Lara love.png


  • Sziasztok!


    Jól van Gro megértem én őket,de azé na!!!

    Ha lemaradok a jó helyről akkor meg kit szidjak:?:


    Ladym ez jó történet,kellene a többi méltatlankodó szülőnek is tudni.

    Én csak sima telefont adnék,h ha baj van tudjon szólni,és akkor nem volna gond.De néhány szülő már versenyt rendez,h kié a drágább aztán meg sír ha elvész vagy ne adj isten megkarcolódik.


    Egy szörpikét és itt sem vagyok,majd jövők ütni az asztalt ha nem lesz jó a helyem :P

    Dy3y8Ko.png

    A lehetetlen csak a fejedben létezik...


    Sig & Ava by Lara

  • Üdv a krétások közt Gro! Megoldok 2 dolgot ma, erre ír az egyik, hív a másik (16 és 18 órakor, 15:30-ig van a munkaidőm), hogy erre meg arra nézzek már rá....

    Ooookkééé. Holnap. Ma felejtsetek el. X/


    Kérek egy limonádét.

    Hát rögtön nem működött normálisan a rendszer. Úgyhogy azért küldjük be EESZT-be (ha sikerül), meg még egy onlány felületen (ha sikerül) és az óvoda/iskola sem látja mertcsak, úgyhogy azért adjuk ki az igazolást papíron is :D


    Persze ha meg igazolásonként 2.000 Ft-ról kiküldenénk a számlát a minisztériumnak, mert amúgy ennyi az ilyesmi hatósági ára, ha nem indokolt, és dógozhatunk itt feleslegesen, akkor jól megbüntetnének minket :D


    Egy gyógykombót kérek.

    Uff! Én beszéltem! :)

    🇭🇺 ex-Admin 🇭🇺


    "Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico."

    "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem."

    Merániai János, esztergomi érsek (1213)

    //John of Merania, archbishop of Esztergom (1213)//

  • Látom működik a rendszer. :)
    Ahogy a költözésnél is.

    Minden accom sikeresen költöztettem, de az egyiket felvették a szövibe, mégsem látom a körleveleket, én sem tudok kört írni....



    Kérek egy teát....

    AYJM4sR.png

    ava & sig Lara love.png


  • Minden accom sikeresen költöztettem, de az egyiket felvették a szövibe, mégsem látom a körleveleket, én sem tudok kört írni....


    ezzel sajnos vannak gondok mindenhol.. de többszöri rangmódosítás után összejött :)


    whiskey-t kérnék

  • Hali!


    Ladym merre vagy:?::?::?:


    Én teljesen káoszban :( De majd csak rendeződik minden.


    koktélt mert ideges vagyok

    Dy3y8Ko.png

    A lehetetlen csak a fejedben létezik...


    Sig & Ava by Lara

  • Szépet!


    Már megtaláltál. ;) Sőt, el sem voltam veszve..... annyira...


    A káosz nálam lassan rendeződni látszik. A harcos(nak) titulált szerverre kissé sok nyersanyaggal érkeztem, ennek örömére épül sok szép minden mellett 2 helytartó és 2 dokk.


    A békésebb világban kissé bosszús vagyok (az egyik énemmel), de majd valahogy leboxolom (magammal).:/


    Kultikkal is kezdek jól állni, de nem mindenütt. És néhány énemnél még a barátlista is eléggé hiányos....


    Kérek egy málnaszörpöt. Cukrosat, nem édesítőszerest.

    AYJM4sR.png

    ava & sig Lara love.png


  • Szép estét!


    Na mindenki építget,költözget és kultikra vadászik :?:;)

    Nem akartam menni a harcias szeróra ,de kénytelen voltam....és ott nagyon elveszettnek éreztem magam :(

    Találtam 1 ismerőst de ők 2 lábbal rúgtak ki (nincs harag ),de eztán találtam 1 szupi csapatot és már nem bánom,h ott vagyok:D


    2 szörpöt Ladymnek is

    Dy3y8Ko.png

    A lehetetlen csak a fejedben létezik...


    Sig & Ava by Lara

  • Nemisigaz... :))

    De volt ellenvélemény az egykori SZO-s kapcsolat miatt. :) Belső feszültséget meg nem jó kelteni!


    De tényleg ne haragudj! :) Pusz


    Meghívlak egy Martellre! :)

  • Jöhet a szörp!


    Építkezik, költözget meg kultizgat? Nos... az elmúlt pár napban leginkább a bányában vagy kísérleti nyúlként éreztem magam ikán is. X/

    Kopi, ne Martellt vázát Zsuccunak..... hogy tudja majd mibe tenni a szép csokrokat, amiket kiengesztelésül hozol neki. :evil:

    AYJM4sR.png

    ava & sig Lara love.png